A színek olyanok, akár a fűszerek. Mind-mind fantasztikusan használható, ám nem mindegy, milyen módon kombináljuk azokat. Mindenkinek megvan a kedvenc színe, sőt kultúránként is változhat, hogy melyek az ikonikus színek, ám fontos megjegyeznünk, hogy rossz szín nincs. Az a fontos, hogy az adott házat, lakást otthonná tudjuk varázsolni a színek segítségével. A színek életet adnak, harmonizálnak, mi pedig segítünk a tökéletes választásban.
Az első és legfontosabb szabály, hogy figyeljük meg környezetünket.
Szánjunk időt és türelmet a megfelelő árnyalat kiválasztására. Amennyiben olyan helyiségben szeretnénk átfesteni, ahol már hosszabb ideje élünk, könnyebb dolgunk van, hiszen tudjuk, hogy mely színek vannak ránk az adott szobában pozitív hatással, esetleg melyiktől fáradunk el, vagy leszünk letargikusak. Ha költözésről, új lakásról van szó, nehezebb, ám annál kreatívabb a döntés. Fel kell fedeznünk a színek harmóniáit, a környezet természetes megvilágítottságát, ezt követően az internet segítségünkre lehet, hiszen tudunk hasonló környezetek fotográfiáiból ihletet meríteni.
Amennyiben eldöntöttük, hogy milyen szín lenne ideális a számunkra, a következő fontos lépés, hogy megvizsgáljuk annak három fő tényezőjét: árnyalat, világosság, telítettség. Ezt követően döntsünk annak tisztaságáról, fényerejéről, annak alapján, hogy az adott térben mennyi a természetes fény, milyenek annak adottságai. Ezután jöhet a szín telítettsége: ekkor döntünk arról, hogy mennyire szeretnénk, hogy a választott szín főszereplője legyen a helyiségnek. Minél semlegesebb a szín, annál jobban olvad a fal a környezetbe, és minél élénkebb, erősebb, annál nagyobb hangsúlyt kap a falfelület.
Ha két szobát szeretnénk összekapcsolni, mint például egy amerikai konyha esetében, választhatjuk ugyanazt a színt, ám különböző telítettségben és árnyalatban. Ám a legfontosabb a tanácsunk az, hogy a szín kiválasztásának tekintetében semmiképp ne hozzunk elhamarkodott döntést, ugyanis a kiválasztott szín évekre társunkká válik!
A választás következő alappillére: A kevesebb néha több, avagy ne vigyük túlzásba a színezést.
Otthonunk a feltöltődés és a pihenés helye, nagyon fontos tehát, hogy színeink összhangban legyenek, és komfortérzetet nyújtsanak. Egy lakáson belül általánosságban körülbelül 2-3 féle színt érdemes használni, nem érdemes túlzásba vinni a színezést, élénkebb, telítettebb színeket általában a kisebb helyiségek kapnak.
A harmadik szabály, de inkább jó tanács, hogy játszadozzunk bátran a fényekkel!
„Ugyanazon színérzetet kiváltó szín különböző szivárványszínekből is kikeverhető. A metamer színek (SECULER és BLAKE, 2000) azonos színérzetek, melyeket azonos észlelési körülmények között spektrálisan eltérő színingerek váltanak ki. Metamerizmust akkor tapasztalunk, amikor két vagy több felületi szín hasonlónak látszik az egyik megvilágítás mellett (például nappal), de eltérőnek más megvilágításnál (például lámpánál). Tapasztalhatjuk ezt a jelenséget például ruhavásárlásnál, vagy bármilyen színes tárgy megítélésénél, eltérő fényviszonyok között.” (https://rajzelemzes.hu/letoltesek/otp_03_szinek/Online_Tutorialis_Program_Szinhasznalat_a_diagnosztikaban_teszt.pdf)
Tehát vegyük figyelembe, hogy a kiválasztott szín nem feltétlenül fog ugyanúgy mutatni azon helyiségben, melyhez választottuk. Színválasztás ügyeljünk a következő pillérekre:
Egy északi fekvésű szoba nappal kevesebb természetes fényt kap, érdemes lehet tehát melegebb árnyalatokat választani, hogy a legtöbbet hozzuk ki a fényből. Ezzel ellentétben egy déli fekvésű tér fényesebb, világosabb, tehát a választás ezesetben sokkal szabadabb lehet. Ami a nyugati és a keleti fekvéseket illeti, a fények szinte egész évben változatlanok, leginkább a napszak változtat azokon. Keleti fekvésű szoba esetében a reggeli fények melegek, a délutániak hidegebbek, míg a nyugati oldal ennek ellentettje. A fény fokozatos melegebbé tételéhez azt javasoljuk, hogy keleten használjunk neutrálisabb színeket, nyugati oldalon pedig hidegebb tónusúakat.
A negyedik szabály, hogy haladjunk lépésről lépésre, vagyis szobáról szobára.
Bár mindenhol meg kell tartani a színek harmóniáját, fontos hangsúlyoznunk azt is, hogy minden szoba külön-külön egység, saját funkcióval és energiával. Az otthon központja a nappali, ez a pihenés és a feltöltődés helyszíne, itt jön össze a család, ez a legnagyobb tér, itt meséljük el történeteinket, mindenki ide tér be, amint hazaérkezik. Ha a bútorokkal is illeszkedik, a nappali tökéletes színválasztása lehet a zöld és annak minden árnyalata. A második legfontosabb helyszín a konyha, mely fontos, hogy mindig a tisztaság, frissesség, és otthonosság érzetét keltse. Fontos, hogy választott színünk illeszkedjen a konyhai csempékhez, pultokhoz. Roppant fontos, hogy hálószobánk területén komfortosan érezzük magunkat, hiszen ide térünk be aludni, pihenni, feltölteni magunkat a következő napra. Itt olvassuk kedvenc könyveinket, itt altatjuk el gyermekeinket. Számukra is elengedhetetlen, hogy szobájukba örömmel térjenek be, szeressenek ott tanulni, játszani, pihenni. Színeit mindenképp saját vagy gyermekeink személyiségéhez igazítsuk. Ha azt a területet keresi otthonában, ahol igazán lehet játszani a színekkel és textúrákkal, az ön kedvenc helye a fürdőszoba lesz. Mivel általában kisebb, mint a ház többi területe, kihasználhatjuk az élénk színek minden adottságát, legyen az kék, zöld, vagy épp bordó. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk az előtereket, folyosókat. Ezek a területek általában nem figyelemfelkeltőek, gyakoribb a semleges színhasználat. Ezek esetében is fontos, hogy komfortérzetet, melegséget, otthonosságot, vendégszeretetet árasszanak.
Végül az ötödik és örök szabály: a színeknek erejük van!
A színek különböző árnyalatai különböző érzeteket keltenek bennünk. Fontos megértenünk, hogy ahhoz, hogy otthonos, komfortos környezetet teremtsünk, meg kell értenünk a színek önnön „személyiségét”. A meleg tónusok, mint a citromsárga és narancs árnyalatok tökéletesek olyan helyiségekbe, ahol nem sok a természetes napfény, ahol fontos, hogy vendégszeretet, családiasság, vidámság legyenek a jellemzők. Ilyenek a nappali, a konyha, tanuló- vagy dolgozószoba, illetve a közös terek. Ezek az árnyalatok akkor működnek igazán jól, ha nem az egész szobára használjuk azokat, hanem egy-egy falra, esetleg a mennyezetre. A hidegebb tónusok a relaxációt, elmélyülést, kreativitást, és a pihenést segítik. Ilyenek a kék, zöld, és a lila árnyalatai. Jól használhatók nyitott terekben, gyerekszobákban, hálóterekben. Az elegáns, semleges színek, mint a bézs vagy a szürke minimalizmust tükröznek, és leginkább azokkal a helyiségekkel komplementerek, amelyekben kevés a természetes fény.
Válasszon a Nuxontól az Airlite festékek széles palettájáról, és engedje, hogy a színek elvarázsolják, és tökéletes hátteret teremtsenek emlékeinek, élményeinek.