Üdvözöljük a Mielemed MPM Kft. honlapján!
Várjuk hívását minden hétköznap 9:00 – 17:00 óráig
nuxon
0
Megtisztított levegő

A fenntarthatóság nem szerencse kérdése

zoldkor_kapasdora

A Zöld Körben Kapás Dórával, a Szerencsejáték Zrt. ESG szakértőjével beszélgettünk befogadó játszótérről, inkluzív munkahelyről – a sokszínűség előnyeiről.

Nem ma kezdték – kezdték az interjút a Nuxon házigazdájával. Már 2016 óta készít fenntarthatósági jelentést a cég önkéntesen, a GRI szabványoknak megfelelően, amit auditáltatnak is. Az időközben történt jogszabályi változásokra a Szerencsejáték Zrt. is folyamatosan készül, felkészül ESG törekvéseik felülvizsgálatával, aktualizált felelős stratégiával, ami, mint a szakma minden résztvevőjének még egy ilyen felkészült szervezetnek is kihívás. A közös gondolkodásban bízva és a tudásmegosztásnak köszönhetően a legjobb úton haladnak, és igyekeznek részt venni minden olyan kezdeményezésben, ami előrevisz közös céljaink elérése érdekében. Huber Anikóval is egy ilyen fórumon találkoztak és hamar megtalálták azonos gondolataikat, az együttműködés fontosságában és az edukáció nélkülözhetetlenségében akár fenntarthatósági témában, akár a fogyatékossággal élő társaink elfogadását illetően.

„Történik valami az egész világot érintően a fenntarthatóság terén és  az egészet átjárja az együttműködés szellemisége.” 

Ezen a témán keresztül nagyon sok cég tud összekapcsolódni, hiszen mindenkinek szüksége van a tudásmegosztásra. Itt hozom be az edukáció fontosságát, tanulunk egymástól, példát mutatunk, megosztjuk a jógyakorlatokat. Edukáció alatt értem a vállalti szintű képzéseket és hiszem, hogy ezt már egészen kis korban el kellene kezdeni, már az óvodában foglalkozni kell a fenntarthatósággal. – tértek át a pedagógus múlttal rendelkező szakember szívéhez közelálló témára, a befogadó játszóterekre. Amiket szeretnek méltán inkább közösségi térként emlegetni, hiszen nem csak a közös játéknak adnak teret minden gyermeknek kirekesztés nélkül, de fejlesztő elemekkel is gazdagították és a tinikre gondolva okospadokat is elhelyeztek.

Dóra egy nagyon kedves példát is említett, az ép kicsik is inkább a magasított homokozóban játszanak, hogy együtt élvezhessék mozgásukban akadályozott társaikkal.

Vagy képzeljük csak el, milyen eddig nem tapasztalt szabadságot ad egy kerekesszékben élőnek, amikor életében először egy különleges trambulinon segítség nélkül, önállóan szórakozhat. Most gyermekként tapasztalhatja meg ezt az örömöt, majd köszönhetően a cég erős társadalmi felelősségvállalás tudatának később akár munkavállalóként is. Önállóságot és méltó megélhetést biztosítanak megváltozott munkaképességű munkavállalóknak, méghozzá példaértékű 10% feletti foglalkoztatási arányban.

Inkluzív közösséget és munkahelyet létrehozva nagymértékben hozzájárulnak a szociális elfogadóképesség növeléséhez, ami egy jobb világot fog eredményezni – hatva ezzel nem csak a társadalmi, de a környezeti és gazdasági mutatókra egyaránt. Működőképes üzleti modell, amit minden munkaadónak is követnie érdemes, hiszen a fennhatóság nem szerencse kérdése. Felelős célok, alapos tudás és kitartó munka kell, hogy elérjük fenntarthatósági céljainkat. – idézem egyik kedves olvasónkat és abban bízom, hogy a teljes Zöld Kör epizódot megnézitek.

Fotó: Szerencsejáték Zrt.

Cart

Nincsenek termékek a kosárban.