A legalkalmasabb idő réges-rég elérkezett – több, mint 100 éve tehetnénk a klímaváltozás ellen

1856-ot írtunk, amikor egy amerikai származású tudós és nőjogi aktivista kezdetleges kísérletekkel azt kívánta bizonyítani, hogy a szén-dioxid illetve a vízgőz elnyelik a hőt, mely folyamat nagyobb mértékben hatással lehet a földi hőmérsékletre – vagyis körülbelül 150 éve tudunk az üvegházhatású gázok Földre gyakorolt hatásáról. A naptár 1912-t mutatott, amikor egy új-dél-walesi bányászlapban aprócska cikk jelent meg a szénégetés klímára gyakorolt hatásáról; ekkor ugyan még nem voltak jelentős hatások, ám a probléma már felütötte a fejét.

Körülbelül ugyanezen időszakban Svente Arrhenius, svéd fizikus számításokat végzett annak megbecsülésére, hogy a Föld hőmérséklete mennyit változna, ha a légkörben lévő CO2 mennyiségét megdupláznánk. Arrhenius idejében ez a mennyiség 295 ppm volt, és becslései alapján a duplázódás 5°C-kal melegebb világot eredményezhetett volna. Szerencsére ez nem következett be, ám a mostani számítások alapján a légköri szén-dioxid szintje eléri a 421 ppm-et (50%-kal magasabb, mint az iparosodás előtt). A svéd tudós számításai ugyan közel voltak a modern kalkulációkhoz, mégis eltértek, valószínűleg azért, mert nem voltak ennyire precíz és pontos mérőeszközei.

Az első világháború idején az emberi tevékenységek bolygóra gyakorolt hatásának vizsgálata háttérbe szorult, a vizsgálatok addigi lendülete hanyatlani látszott. Az olajipar emelkedése félresepert minden ígéretesnek látszó technológiát, mint például az elektromos autók fejlesztése, melyek ekkoriban a kezdetleges amerikai autópiac mindössze egyharmad részét birtokolták.

Az 50-es években ismét felsejlett a tudósok körében a klímakérdés – 1957-ben megkezdődött a Nemzetközi Geofizikai Év, azaz egy olyan tudományos megfigyeléssorozat és együttműködés, melynek célkitűzése a naptevékenységi maximum idején történő adatgyűjtés, majd ezen adatok integrálása a már meglévő geofizikai észlelésekkel. Az együttműködés rendkívül széles kört ölelt fel: ionszféra-kutatást, földmágnesség, kozmikus sugárzás, sarki fény vizsgálata, földrajzi szélesség- és hosszúságmérések, meteorológiai és gravitációs kutatások stb., ezzel nyomon követhetővé vált az emberi fajtól eredő üvegházhatású gázok kibocsátásának mennyisége. Ezzel egyidőben az olajipari társaságok is ráeszméltek, hogy tevékenységük jelentős hatást gyakorol a bolygó jóllétére.

A posztmodern korban Margaret Thatcher, a brit konzervatív párt vezetője már egyértelmű fenyegetésnek érezte a globális felmelegedést, majd 1988-ban James Hansen, a NASA tudósa is kijelentette, hogy a globális felmelegedés elérte a bolygót.

A lendület egyre nőtt, sokakat buzdított a montreali jegyzőkönyv, mely egy globális megállapodás az ózonréteg védelmében. Az egyezmény keretein belül nem csupán az ózonkárosító anyagok termelését, de azok felhasználását is visszaszorítani kívánták. Ám a kialakult lendületet hamar visszafogta a klímaszkepticizmus és a klímaváltozás témájának átpolitizálódása. Az emberek többsége hitét vesztette, míg a tudomány egyre erősebben igyekezett felhívni a figyelmet a klímaharcra és annak valóságosságára. Ám a szkepticizmus erősebbnek látszott. Hiába nőtt a természeti katasztrófák száma, mindhiába erősödtek a hőhullámok, az emberiség nem fogadta el a tudomány álláspontját, és tovább nőtt a fosszilis tüzelőanyagok ipara.

És itt vagyunk ma – az éghajlatváltozás problematikája talán sosem volt hangosabb.

„A legjobb időpont a cselekvésre 1912-ben volt. A következő legjobb most van.”

Itasson át minket is ez az érzés, és higgyük el, hogy nincs késő, mert minden aprónak látszó lépés számít.

Build value together.

#klímaharc #klímaváltozás #fenntarthatógazdaság #nuxon #környezetvédelem #airlite #airquality #légtisztítófesték #mesptechnológia

források: The Conversation, Greendex

Leave A Comment

Cart

Nincsenek termékek a kosárban.